|
|||||
 |
kronológiák | » kisebbségtörténeti kronológia | |||||||||||||||||||||||
 |
|
||||||||||||||||||||||||
| találatszám: 2 találat | lapozás: 1-2 | ||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
| észrevételeim vannak  | kinyomtatom | könyvjelzõzöm |
Névmutató: Márton György 2002. december 11.Székelyudvarhelyen a szombatfalvi református egyházközség lelkésze, Hegyi Sándor minden év decemberében megszervezi a Csereháti Napot, arra emlékezve, hogy 1997. dec. 9-én hatalmi erőfitogtatással, csendőrök és páncélkocsik segítségével a városban, Csereháton félkész állapotban lévő épületet elfoglalták a görög katolikus apácák. - A csereháti iskola kérdése csak akkor fog megoldódni véglegesen, amikor az egész Székelyföld ügye rendeződött, amikor e területnek regionális parlamentje, kormánya lesz, svájci és dél-tiroli minta szerint - mondta egyebek között Szász Jenő polgármester az épület erőszakos elfoglalásának ötödik évfordulóján tartott istentisztelet utáni megemlékezésen. - Az az igazi zsidó, akinek fáj Auschwitz, az az igazi magyar, akinek fáj Trianon, az az igazi uvdarhelyi, akinek fáj a Cserehát - mondta Szakáts István Péter tanár, író. Kincses Előd ügyvéd a csereháti pereskedésekről számolt be, amelyek még nem értek véget. Hegyi Sándor kemény szavakkal bírálta az RMDSZ-t, mert "koalíciós párt lett" és a parlamenti képviselőket is, mert semmit sem tesznek, hogy kedvezően rendeződjön a csereháti iskola ügye, ahová most szép csendben az ország messzi tájairól gyermekeket telepítenek. Szász Jenő polgármester egyebek között elmondta: nem szűnt meg az esélye annak, hogy a helyi önkormányzat visszavásárolja az épületet, ha az új magyar kormány tiszteletben tartaná az Orbán-kormány ígéretét. Ez ügyben a közelmúltban levelet írt mind a négy parlamenti párt vezetőinek, Medgyessy Péter kormányfőnek és Mádl Ferenc köztársasági elnöknek is. "Árulók a határon innen és túl is vannak, s politikai cinizmus az, ahogyan a magyar miniszterelnök az RMDSZ-es csúcsvezetőséggel együtt ünnepelte december elsejét a román miniszterelnökkel" - mondta Szász Jenő. A baróti Márton György hazaárulónak nevezte Medgyessy Pétert, "akit olyan RMDSZ-esek vesznek körül, akik Elena Ceausescu vízhordói voltak". A részvevők többsége a rendezvény végén aláírta a Hegyi Sándor által felolvasott felhívást, amelyben tisztségükből való lemondásra szólították fel Borbáth István és Ladányi László helyi tanácsosokat. /Fülöp D. Dénes: Öt év alatt sem oldódott meg a csereháti ügy. = Udvarhelyi Híradó (Székelyudvarhely), dec. 11./2013. július 31.Dózsa Mária (1930–2013)Görgényi Mária rosszkor született – 1930. szeptember 6-án, Kolozsváron –, szerény sorsú polgári családban. Éppen az elmúlt évszázad legnagyobb gazdasági válsága tombolt. Mire felcseperedett, kitört a második világháború, amelynek hatása Erdélyben is súlyosan érintette az embereket, a családokat, amelyek mégis őszintén örvendeztek annak, hogy legalább Észak-Erdélyt visszacsatolták az anyaországhoz. Aztán a vesztes háború végén jött az újabb közhatalom-változás. Mivel szüleinek öt gyermeket kellett felnevelniük, Marinak meg kellett szakítania a tanulmányait, és munkát kellett vállalnia, így már tizenöt éves korában a kolozsvári Cipőipari Szövetkezetben dolgozott. Néhány rövid évnyi népi demokrácia és reménykedés után kiteljesedett a szovjet típusú kommunista rendszer, amelynek egyik fő ígérete a társadalmi és a nemzeti származásra való tekintet nélküli egyenjogúsítás volt. Sok fiatallal együtt Görgényi Mari is hitt az igazságosabb világ megteremtésének ígéretében. Nem is csoda, hogy a cipészetet választotta, a Dermata Művek Bőr- és Cipőgyár Rt. ugyanis – amely aztán később Herbák János nevét vette fel – külön fogalom volt Kolozsváron. Azzal, hogy a Dermata munkásai a háború végén megakadályozták a gyár gépeinek leszerelését és kiürítését, illetve a németek által tervbe vett elpusztítását, a gyárat a kolozsvári magyarság egyik igen fontos stabilizáló tényezőjévé tették. Ebben az európai viszonylatban is hatalmas, korszerű üzemben több mint ötezer, túlnyomórészt magyar munkás dolgozott, a város több mint egynegyede pedig a Dermata műhelyekből és az ennek árnyékában működő Cipőipari Szövetkezetből élt. Intelligens lány volt, akire gyorsan felfigyeltek a munkahelyén. Így történt, hogy 1951-ben a legendás Kovács András főszerkesztő – aki negyed évszázadon át vezette Kolozsvár magyar napilapját – az Igazság szerkesztőségébe hívta gyakornoknak. Mari megállta a helyét, nemsokára véglegesítették. Újságírói munkája mellett fejezte be a tanulmányait és érettségizett. Előbb riporterként foglalkoztatta a lap, majd szerkesztői munkakörbe került, és a levelezési rovatot szerkesztette. Sokat kellett terepre járnia, vidéki riport utakra, többnyire autóbusszal vagy vonattal, de sok esetben gyalog is. Nem volt könnyű. Egyike volt azoknak, akik szürke, mindennapi lelkiismeretes munkájukkal biztosították Kolozsvár magyar napilapjának a megjelenését, és eljártak az olvasóik ügyes-bajos dolgaiban is. Mert akkoriban a szerkesztőség még nagyüzemnek számított. Volt olyan időszak, amikor 52 munkatársat foglalkoztatott, és figyelme csaknem mindenre kiterjedt, ami az olvasóit, azok életét érintette. Sokan bíztak a lapban, annak szavában, emiatt nagyon sokan fordultak levélben is az újsághoz. A panaszok és a kérelmek ügyében pedig a lap levélben vagy munkatársai révén kereste meg a hatóságokat, amelyeknek a megoldandó gondokat előterjesztette. Ez a tevékenység nem kevésszer járt sikerrel, ami az olvasók bizalmát tovább növelte ugyan, de a munkatársaktól sok munkát és erőfeszítést követelt. Görgényi Mari élete összefonódott a lappal. Az Igazságnál ismerte meg későbbi férjét is, Dózsa Sándort, akivel 1953. augusztus 19-én házasodtak össze. Két gyermekük született: Anna 1954-ben és Márton György 1960-ban. Újabb gondok jöttek, amelyek az életén cseppet sem könnyítettek. Betegségekkel küszködött, amelyek okán végül harmincévi újságírói szolgálat elteltével, 1981-ben betegállományba vonult. Ezt követően már csak három fiúunokájának a megszületése és nevelése foglalkoztatta és tette őt igazán boldoggá. S a lehetőségei szerint sokat foglalkozott felügyeletükkel és nevelésükkel. Már nyugdíjasként ismertem meg Dózsa Máriát, hiszen néha feljött a szerkesztőségbe, ahol férje az Igazság és aztán a Szabadság szerkesztőségi titkáraként végzett pontos, megbízható munkájával nélkülözhetetlen volt. Mari mindig jókedvű volt, még akkor is, amikor egészségi problémái ezt távolról sem indokolták. Bosszankodott a melléfogásainkon, drukkolt a sikereinknek, és büszke volt az eredményeinkre. Persze, sajátos szókimondó módján. Sajátjainak tekintette egyiket is, másikat is, de bármi is lett volna, soha nem mulasztotta el, hogy megnevettessen. Derűlátó és bizakodó volt, mint általában azok az emberek, akik a nehézségekhez hozzászoktak, és tudták, hogy menekülni csak előre érdemes. Legutóbb néhány héttel ezelőtt járt nálunk a szerkesztőségben. Baloldaliságát nem tagadta meg. Egyebek mellett a mai fiatalok kilátásairól, azaz kilátástalanságáról beszélgettünk. Arról, hogy az esélyegyenlőség, amely neki, könyörtelen világban ugyan, de biztos kiutat jelentett a szegénységből, mára már csak emlék maradt. Aztán végigjárta az új szerkesztőség helyiségeit, és megelégedéssel nyugtázta az elvégzett korszerűsítést és átalakítást. Az öröme őszinte volt, a humora és a jókedve a régi. Csak a fizikai ereje apadt: tisztában volt azzal, hogy a 2000-ben megműtött szíve egyre gyengébben teljesít. Hogy aztán végül július 27-én, szombaton reggel végképpen belefáradjon, és megálljon. Dózsa Mária élete az anyanyelvünk, a közösségünk felelős szolgálatában telt el, az odaadással végzett munka jegyében. Megőrizzük az emlékét, a szókimondó, őszinte, legyőzhetetlen jókedvét. Jó kollégánknak, Dózsa Sanyinak, elárvult gyermekeinek és unokáinak vigasztalódást kívánunk. Nyugodjék békében! TIBORI SZABÓ ZOLTÁN Szabadság (Kolozsvár) lapozás: 1-2
(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024 Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék
|
|
||||||||
